Jelenlegi hely
Tudásgaléria
A tudásgaléria jelszóval védett tartalom, ahová a regisztrált klubtagok kapnak belépési lehetőséget. A tudásgalériában rövid, gyakorlatias és a valós élet problémáira választ adó szakmai anyagokat találhattok, de itt vannak azok a letölthető sablonok is, amelyeket felhasználva könnyen kipróbálhatjuk a javasolt módszereket, technikákat. A kereső segít válogatni a változatos tartalmakban. Innen bármelyik témakör elérhető, az almenüpontokban a területhez kapcsolódó anyagok, sablonok kereshetők.
Az adatvédelemhez kapcsolódóan osztjuk meg az elmúlt évek tapasztalatait, amely a Talentum Alapítványnál felgyűlt adatvédelem témában. Ez nem egy jogi szakanyag, sokkal inkább olyan gondolatok, amelyek a mindennapokra mutatnak egy-egy gyakorlatot. Javasoljuk, hogy időnként vizsgáljátok át az adatvédelemhez kapcsolódó dokumentumokat, és az addigi tapasztalatok alapján szabjátok a szervezeti működésetekre!
A 2022. szeptember 27-én tartott civil konferencián a Pro Vobis tapasztalatait, gyakorlati példáit ismertette a családi önkéntesség tekintetében a meghívott vendég, Diana Bere Romániából. Érdemes megtekinteni a prezentációt és a kapott anyagokat azoknak, akik több generációt szeretnének bevonni az önkéntességbe, és hatékonyabbá szeretnék tenni a generációs meghívást küldetésük megvalósításához. A anyagok részben angol nyelven olvashatók, a prezentációt magyarra fordítottuk. Előadó: Diana Bere, Pro Vobis, fordító: Bátor Gellért.
Vajon mennyire vagy reziliens, milyen területen kellene fejleszteni magadat és hol vannak az erősségeid. Ha ezt egy teszt formájában is megnéznéd, akkor itt a lehetőség. Töltsd ki és értékeld ki! Nincs rossz válasz, hiszen ez egy állapotfelmérés, amely fejlődésre sarkall és megerősít. Forrás: Paul Ch. Donders
Munkatárskeresés előtt érdemes meghatározni minden szervezetnek azokat az értékeket, és ezek mentén azokat a tulajdonságokat, amelyek számára fontosak a jelöltnél. Ezek egyrészt arra szolgálnak, hogy priorizálás után, akár az álláshirdetésbe tegyünk bele néhány elvárandó tulajdonságot, másrészt a kiválasztási folyamat során alkalmazhatjuk, hogy monitorozzuk a jelöltnél a számunkra fontos tulajdonságok meglétét. Ebben a dokumentumban összegyűjtöttünk néhány, számunkra fontos tulajdonságot, ami ötletet adhat másoknak is.
Te is azt szeretnéd, hogy a könyvelő a szervezeted számára igazi segítség legyen? Ha igen, akkor a könyvelő keresésénél vagy váltásnál, figyelj a következőkre. De még nem késő a jelenlegi könyvelőddel sem tisztázni azokat a fontos elemeket, amelyek által szervezeted szabálykövetővé, átláthatóvá, hatékonyabbá és kapacitás-maximalizálóvá válhat. A dokumentumban 12 tippel segítjük a könyvelővel való aktívabb viszony kialakítását. Ne feledd: a könyvelés nem egy felesleges adminisztráció, hanem a gazdasági fejlődésednek egy alapköve, így a könyvelő szerepe és személye kiemelt jelentőségű.
A SWOT elemzés egy új kiértékelését mutatjuk be az egyik képzési résztvevőnk jóvoltából. Itt évekre vonatkozóan összehasonlíthatod a SWOT elemzés során összegyűjtött szempontokat, fajsúlyozhatod azok jelentőségét és grafikus kimutatást kapsz az erősségek, gyengeségek, lehetőségek és veszélyek tekintetében a szervezetedről. Forrás: Temesvári Nóra, NVA projekt
Állandó dilemma, hogyan legyünk jelen a közösségi médiában. Ehhez segít egy gondolkodtató kérdőív, amely rendszerezi hozzáállásunkat és elképzeléseinket a közösségi médiával kapcsolatban. Mielőtt nekifog a szervezet a közösségi médiahasználat fejlesztésének, érdemes ezeket a kérdéseket megválaszolni és a válaszokat bedolgozni a tervekbe. Forrás: Telekom Hello Biznisz
A cégek adományozásáról a civil szervezeteknek igazolás formájában kell nyilatkozniuk. Ez teszi lehetővé, hogy az adományozó kedvezményt érvényesítsen a saját adózásában. Rendelet határozza meg, hogy mit kell tartalmaznia az igazolásnak. Ezt figyelembe véve állítottunk össze egy mintát, amely a korallos fejlécet a szervezet fejlécével kicserélve használható forma az éves adományozás igazolásához.
A közhasznúsági kisokosban a közhasznú jogállással kapcsolatban részletes információkat találunk a fogalmak pontos tisztázására, a közhasznú jogállás megszerzésére, megtartására és megszűnésére vonatkozóan. A leírásból megtudhatjuk, hogy milyen előnyöket élvezhetnek a közhasznú jogállással rendelkező szervezetek és milyen kötelezettségeknek kell, hogy megfeleljenek. A dokumentum alapján eldönthető, hogy érdemes-e a szervezetnek közhasznúvá válnia.
Összegyűjtöttük, amit az adományszervezésről tudni érdemes. Az adományszervezés alapfogalmai, az adományszervezés típusai és azokat jellemző sajátosságok, az adózási területet érintő szabályok, valamint az adóigazolás tartalma is megtalálható az összeállításban, amely felhívja a figyelmet a civil szervezetek egy fontos forrásteremtési lehetőségére. Az adományozás kultúrájának meghonosításában feladata van minden érintett szervezetnek, hogy a szabálykövető, átlátható és sokszínű adományszervezés során az adományozók nyitottá váljanak további társadalmi adományozásra.
A civil szervezetek életében (is) fontos szerepe van az egyének önálló tevékenységei mellett az együttműködésben, munkacsapatban történő feladatellátásnak, fejlesztésnek és többféle szervezeti működést elősegítő tevékenységnek. A csapatban való együttműködés fejleszthető, ha éppen szükség van arra, hogy a munkatársak, tagok, önkéntesek munkacsoportban dolgozzanak. A munka világában jó csapatjátékosnak lenni általában előny, hiszen a tevékenységek komplexitása miatt egy adott eredményt szinte sosem egyetlen személy ér el, hanem egy a feladaton dolgozó csapat. Ehhez ajánlunk egy könnyed tesztet, amely elgondolkodtathat azon, hogy kell-e fejleszteni a csapatjátékos oldaladat.
Az összefoglalóban a civil szervezetek szempontjából is érdekes adóváltozásokat vesszük sorra. Különösen azoknak ajánjuk, akinél van foglalkoztatott, megbízási díjas személy. A bérszámfejtés során érvényesíthető adókedvezményeket általában a könyvelők alkalmazzák a havi bérszámfejtés során. A munkáltató és munkavállaló közös felelőssége, hogy a szükséges nyilatkozatok elkészüljenek, beadásra kerüljenek.
Megkönnyíti és segíti a munkát, a könyvelővel való együttműködést, ha pénzügyi szemléletben, azaz számlatükör szerint gondolkodunk és tervezünk. A továbbiakban az éves költségvetéshez kapcsolódva írjuk le, hogy készítsd el egyszerűen. A csatolt táblázat szabadon alakítható a szervezet sajátosságainak megfelelően, a lényeg a pénzügyi struktúra megértésén van.
Amikor közeleg az év vége, akkor néhány fontos teendő még van a szervezetben. Érdemes átgondolni a következőket: év értékelése, eredmények tudatosítása, jogszabályok áttekintése, jövő évi célok kijelölése, munkaterv és költségvetés készítés, humánerőforrásunk felülvizsgálata. Ezekhez adunk tippeket a következőkben.
Az iskolai közösségi szolgálat NEM EGYENLŐ az önkéntességgel, bár sokan tévesen akként emlegetik. Viszont az iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) az önkéntességre vezető út, egy nagy lehetőség arra, hogy a fiatalokat érzékenyítsük a társadalmi problémákra. Az IKSZ letelte után így nagyobb arányban lesznek a fiatalok köréből is önkéntesek a nonprofit szervezeteknél.
Az érintettek befolyásolási képesség és a szervezethez/projekthez történő viszonyulását rendszerező mátrix segít megérteni azt a kapcsolatrendszert, amelyben működni szükséges.
A stakeholderek részletes elemzése segít abban, hogy felkeresésük esetén mire fókuszálj, mit kommunikálj, mikorra időzíts. Ehhez kapsz összefoglaló táblázatot a dokumentumban.
Gondot okoz a munkaköri leírás összeállítása? Akkor segítünk a letölthető sablonnal, hogy mit gondolj végig, ha szeretnéd újratervezni a munkaköröket a szervezetednél, vagy megtervezni egy új kolléga munkaköri leírását.
Ha szeretnél képet kapni arról, hogy munkatársaidat mi motiválja, akkor érdemes őket megkérdezni. Az egyénenként adott válaszok segítenek abban, hogy munkatársaidat személyre szabottan tudd motiválttá tenni, elkötelezni.
A SWOT mozaikszó, a strength (erősség), a weakness (gyengeség), az opportunity (lehetőség) és a threat (fenyegetés) szavak kezdőbetűiből áll. Lényege: a környezet és a szervezet belső helyzetének átfogó, jövőorientált elemzése.
A letölthető sablonban a négy elemhez szempontokat írtunk, amely segíti azt, hogy alapos elemzést tudj végezni.